Hogyan lettem webfejlesztőből motion designer? – Egy kései szerelmi vallomás a HTML-hez
Volt egyszer egy időszak az életemben, amikor HTML-t kódolni menőbbnek tűnt, mint animációt készíteni. (Most már tudom, hogy egyszerűen csak nem volt elég RGB a világomban.) Informatikai szakközépbe jártam, ahol megtanultam a HTML és CSS alapjait, meg persze a Photoshopot is, hogy legalább a gombokat ne Paintben rajzoljam meg.
Ahogy haladtam előre, autodidakta módon fejlesztettem a tudásomat, osztálytársaktól és felsőbb évesektől csipegetve a trükköket. A végén már azt hittem, én vagyok a weboldalkészítés királya. (Spoiler: nem voltam.)
Egy mini cég, nagy álmokkal
Középsuli alatt összefutottam egy mini, 2-3 fős webfejlesztő cég vezetőjével, akivel végül évekig dolgoztam együtt. Először csak webdesign-t és HTML/CSS kódolást csináltam, de gyorsan bekerültem a PHP, JavaScript és adatbáziskezelés világába is. Teszteltem, hibajegyeket írtam, sőt, még specifikációkat is gyártottam különféle szoftverekhez.
A cég saját CMS rendszert fejlesztett (mert akkor még mindenki azt hitte, hogy a WordPress helyett jobb sajátot építeni). Hittünk benne, hogy világmegváltó termék lesz. Aztán nem lett. 😅
Ahogy nőttünk, én már projektmenedzseri és HR-es feladatokat is végeztem, partnerré váltam. Meghallgatták a véleményemet, döntésekben vettem részt. Nagy volt a lendület, készítettünk egy brutálisan komplex projektmenedzsment szoftvert is, amivel a távmunkát akartuk forradalmasítani. Ha a COVID alatt robbantunk volna be vele, biztos lett volna rá kereslet. Ehelyett viszont jött egy gazdasági hullámvölgy, és szép lassan mindenki elengedte az álmot.
A nagy váltás: az animáció világa
A cég végül leépítette az embereket, én pedig egy idő után visszamentem animációt tanulni (korábban már volt egy próbálkozásom vele, de akkoriban inkább pénzt kerestem HTML-kedéssel). Szóval egyre több sikerélményem volt benne, és rájöttem, hogy jobban passzol hozzám, mint a kódolás.
Visszanézve a webfejlesztős időszakra, rengeteg hibát elkövettünk: mikromenedzseltünk, rugalmatlanok voltunk, és valahol elveszett a kreativitás. De lelkesek voltunk, tele álmokkal, és olyan dolgokat is megtanultam, amik a mai napig hasznosak.
Weboldalkészítés másképp – csak lazán
Ma már főleg animációval foglalkozom, de a webdesign iránti szeretetem nem halt meg teljesen. A PixieBug Stúdiónak, a családtagoknak és barátoknak még mindig én segítek a weboldalaik elkészítésében és karbantartásában – most már kizárólag WordPress alapokon.
Sőt, ahogy ezt leírtam, eszembe jutott, hogy mennyire szerettem egykor weboldalakat összerakni. Szóval, ha neked is kellene egy modern, praktikus, könnyen kezelhető honlap, keress bátran! 😉
(A bejegyzés alján pedig találsz pár nosztalgikus képet a „hőskorból”.)