A rajztáblától a billentyűzetig
Gyerekként annyit rajzoltam, hogy azt hitték, a ceruza hozzám van nőve. A család, a tanárok és mindenki más is mondogatta, hogy tehetséges vagyok, így rajzszakkörre, rajziskolába és magántanárhoz is jártam. Egyenes út vezetett volna a grafikusi pályára… de én? Én 14 évesen közöltem, hogy NEM LESZEK GRAFIKUS! ❌ „Abból nem lehet megélni!” – mondtam bölcsen. Inkább informatikus leszek, mert „abban van a jövő és a pénz!” 💰 És persze szuper számítógépes játékokat fogok fejleszteni. Óriási terv volt, de hát tinédzserként az ember hajlamos túlbecsülni a világuralmi terveit.
A nagy felismerés 🎥🎬
Hamar kiderült, hogy a programozás nem az én világom. A kódok néztek engem, én néztem a kódokat, és egyikünk sem értette a másikat. 🤷♂️
A középiskolában volt egy iskola TV, és én is bekerültem a csapatba. 🎥 Ott mindenféle videókat gyártottunk: sulis eseményekről összefoglalók, paródiák, és persze a saját szórakoztatásunkra készült mindenféle őrültség. Valahogy eljutottunk oda, hogy animációs karaktereket is gyártsunk (South Park-stílusú figurákat mozgattunk és ez nagyon vicces volt (legalábbis számunkra).) – azaz motion designt csináltunk, csak még nem tudtuk, hogy így hívják. Mindezt Flashben! Akkor még így hívták és menő volt.
Így történt, hogy a Photoshop, a videóvágás, a Flash, a suli tévében való tanulási lehetőségek és a webdesign teljesen beszippantottak. Az informatika iránti érdeklődésem és a kreativitásom végül közös nevezőre találtak, és egyre inkább a digitális alkotás felé sodródtam.
Emlékszem, középsuliban én terveztem a gólyatábor pólójának grafikáját. Szépen megrajzoltam Photoshopban, erre a pólónyomó cég visszaszólt: „Vektorgrafikus formátumban kérjük!” 😳 Én meg csak pislogtam, hogy az meg mi a fene? Végül valahogy megoldódott, de a mai fejemmel már simán menőzhetnék ott a kockák között.
Volt egy idősebb diák, aki elkészítette a suli TV logóját egy 20th Century Fox-stílusú 3D introban. 😍 Akkor csapott belém a felismerés: én is ilyet akarok csinálni! (És hogy nem vagyok elég menő hozzá – egyelőre.
Webfejlesztő cég és az első motion design projektek 🌐
Később egy web- és szoftverfejlesztő cégnél találtam magam, ahol a grafikák mellett már animációkat is készítettem. Kellett valami figyelemfelkeltő vizuális anyag egy hatalmas LCD TV-re a cégnek egy kiállításon vagy éppen mozgó reklám bannere volt szüksége néhány ügyfélnek. És ki volt az egyetlen, aki tudott valami mozgót varázsolni? Hát persze, hogy én!
Az animációs képzésem 🎞️
Amikor eljutottam egy animációs képzésre (a webes karrierem után), rengeteg új technikát tanultam:
🎭 Pixiláció – ahol embereket mozgattunk képkockánként. (Őrülteknek való, a jó értelembe véve.)
🎬 Stop-motion – ahol tárgyakat mozgattunk, hogy életre keljenek. (Rengeteg türelmet igényel. Az nekem nincs.)
✏️ Kézi rajzos frame-by-frame animáció – szép, de lassú, és iszonyat sok meló! (A ceruzákat azóta is sajnálom.)
🎥 After Effects – na, itt éreztem először, hogy megérkeztem! Ez egy szuper, sokoldalú szoftver, amivel kompozitálhatunk, effektezhetünk és akár önálló animációkat is gyárthatunk. Egy álom!
✨ MOHO – szuper vektoros karakteranimációkat lehet benne készíteni úgy, hogy csontváz-szerű rendszereket építesz a figuráknak. Egyszerre volt zseniális és bonyolult, de nagyon izgalmas!
A motion design varázsa ✨
Látványos dolgokat alkothatsz – és viszonylag gyorsan sikerélményt ad. 🎥
Kreatív, de technikai is – a legjobb egyensúly a művészet és a digitális világ között. ⚖️
Csapatban és egyedül is működik – ha kell, egy grafikus elkészíti az elemeket, én pedig animálok. És ha szabadúszóként egyedül kell mindent csinálnom? 🛠️ Akkor sincs gond, mert ez a játék része!
Mindig változatos – új trendek, új technikák, új kihívások! 🚀
Miért is lettem motion designer? 🎢
Őszintén? Nem tudom pontosan. Az élet sodort ebbe az irányba. 🤷♂️
Az informatikai múlt segített a szoftverek gyors megtanulásában, a suli TV-s paródiák megalapozták a vizuális gondolkodásomat, az animációs suli pedig megadta a szakmai alapokat.
Most motion designer vagyok. Hogy ez így marad-e? Ki tudja, mit hoz a jövő! 🚀😁
Ha te is kacérkodsz a motion designnal, ne gondolkodj túl sokat! Az első animációd lehet, hogy kicsit „béna” lesz, de ha egyszer belemerüls, garantáltan beszippant.